|
|
2024. május 2., csütörtök 10:08 |
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye |
|
Budapest, 2024. május 2., csütörtök (OS) - Nagy Márton az Ománi Súra Tanács elnökével tárgyalt |
A mai napon Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában
fogadta Sheikh Khálid Hilal Al Maawali-t az Ománi Parlament alsóház,
azaz a Súra Tanács elnökét és delegációját. A felek a találkozó
során áttekintették a magyar-ománi gazdasági kapcsolatokat, különös
tekintettel a magyar élelmiszeripar és azon belül a tejipari cégek
kifektetési lehetőségeire.
Nagy Márton a találkozón hangsúlyozta, hazánk exportorientált
országként mindenkivel a kölcsönös tiszteleten alapuló
együttműködésre törekszik. Ezt tükrözi az is, hogy a Magyarország és
Omán közötti kereskedelmi forgalom 2010 óta több mint 1,5-szeresére
növekedett. A felek megállapították ugyanakkor, hogy a gazdasági
kapcsolatokat további előmozdítása szükséges.
Az egyeztetés során a felek egyet értettek abban is, hogy közvetlen
ománi és magyar járatokkal erősíthető a két ország közötti légi
közlekedési kapcsolat, valamint a már megkezdett együttműködést
fejleszteni szükséges az oktatás területén.
Mindemellett megállapítást nyert, hogy szükséges a két ország
együttműködésének kialakítása és megerősítése az energetika
területén, beleértve a MOL esetleges szerepvállalását is.
Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|