|
|
2024. május 2., csütörtök 14:35 |
A Honvédelmi Minisztérium közleménye |
|
Budapest, 2024. május 2., csütörtök (OS) - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Újabb lépés a Védelmi Innovációs Kutatóintézet és a SAAB együttműködésében |
Létrejött a közös munka konkrét lépéseinek menetrendjét is
tartalmazó együttműködési nyilatkozat a Honvédelmi Minisztérium
felügyelete alá tartozó Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nzrt.
(VIKI) és a SAAB svéd vállalatcsoport között – jelentette be a
honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a VIKI kijelölt
vezérigazgatója, Deme László helyettes államtitkár tárgyalt a SAAB
vállalatcsoport vezetőségével, és egyeztették a svéd
konglomerátummal való közös munka konkrét lépéseit a kiterjesztett
valóság (XR) technológiák területén azonosított együttműködési
pontok mentén – tette hozzá.
Mint ismeretes, a HM és a SAAB között márciusban aláírt
megállapodás alapján mesterséges intelligenciát alkalmazó Kiválósági
Központ jön létre. A svéd fél részt vesz a többi közt a Magyar
Légierő harcászati repülő képessége, illetve az azt támogató
üzemeltetési kapacitások virtuális kiképzési szükségleteinek
fejlesztésében is. Ehhez kapcsolódóan, a - magyar részről a Védelmi
Innovációs Kutatóintézet NZrt. (VIKI) által koordinált - központban
pilot projektként indul el a mesterséges intelligencia (AI)
alkalmazásával támogatott karbantartási képzés.
Kiadó: Honvédelmi Minisztérium
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|