|
|
2024. május 2., csütörtök 15:37 |
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye |
|
Budapest, 2024. május 2., csütörtök (OS) - Ismét lehet pályázni az Európai Örökség címre |
A kulturális örökség védelméért felelős miniszter ismét meghirdette
az Európai Örökség cím elnyerésére pályázó helyszínek nemzeti szintű
előzetes kiválasztására vonatkozó pályázatot. Az Európai Örökség
címet 11 év alatt eddig 22 tagország 67 helyszíne nyerte el, köztük
négy magyarországi pályázó helyszín: 2015-ben a Páneurópai Piknik
Emlékpark, 2016-ban a Liszt Ferenc Zeneakadémia, 2018-ban a Dohány
utcai Zsinagóga, 2020-ban pedig Szentendre városa. Az Európai Örökség cím általános célkitűzése, hogy az európai
polgárokban, különösen a fiatalokban, az európai történelem és
kulturális örökség közös értékeire és elemeire alapozva megerősítse
az Európai Unióhoz való tartozás érzését, megszilárdítsa a nemzeti
és regionális sokszínűség elismerését és élénkítse a kultúrák
közötti párbeszédet. A helyszínek előzetes, nemzeti szinten történt kiválasztását
követően az Európai Bizottság 2026 első negyedévében, egy független
szakértőkből álló testület ajánlása alapján hozza meg döntését az
Európai Örökség cím odaítéléséről. A pályázatok benyújtásának határideje: 2024. június 30. A pályázati kiírás az Építési és Közlekedési Minisztérium honlapján
található pályázatok/felhívások menüpontban érhető el.
Kiadó: Építési és Közlekedési Minisztérium
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|