|
|
2024. május 5., vasárnap 15:34 |
AZ MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész) |
|
Budapest, 2024. május 5., vasárnap (OS) - Molnár Zsolt: Navracsics Tibor végre felismerte a Balatonnál, hogy a sörrel a sörhab is jár |
A Balaton jóval régebbi, mint a magyar államiság, ezért különösen
vigyáznunk kell rá, mint nemzeti kincsre, hogy a következő
generációk számára is tovább örökíthessük ezt az értéket.
Navracsics Tibor az elmúlt időszakban két konferencián is beszélt a
Balatonról. A miniszter márciusban feltette azt a kérdést, hogy a
Balaton lakóhely-e vagy üdülő. Néhány nappal ezelőtt, talán
meghallva az ellenzéki politikusok hangját, már lakóhelyként és
üdülőként hivatkozott a Balatonra. Ez a dilemma 150 éve létezik, de
ezidáig békességben megfértek egymás mellett az üdülők és az állandó
lakosok.
Az államnak nincs dolga azzal kapcsolatosan, hogy a Balatonnál
felmentek az ingatlanárak, azonban sok más feladata lenne, mint
például a bérlakás-építés, hiszen a helyi fiatalok nem irreális áron
szeretnének lakóparkba költözni, hanem bérlakásokat vennének
igénybe. A másik fontos feladat pedig a munkahelyteremtés lenne,
hogy a fiatalok számára biztosított legyen a foglalkoztatás és
helyben maradhassanak.
Kiadó: MSZP Országos Központ
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|