OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2014. szeptember 22., hétfő 15:54

A Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara közleménye (1. rész)
    Budapest, 2014. szeptember 22., hétfő (OS) -

    A Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara közleménye

A Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke, az elnökség egyetértése mellett 2014. július 31-én eseti vizsgálóbizottságot kért fel arra, hogy vizsgálja meg dr. Melegh Gábor igazságügyi szakértőnek a "Rezesova" ügyben a szakértői feladat vállalásakor követett eljárását.

A felkérés előzményéhez tartozik, hogy az adott ügy sértetti képviselője ebben a tárgyban etikai panaszbejelentést tett a fenti kamara Etikai Bizottságánál, amelynek azonban az Etikai Eljárási Szabályzat elévülési előírásaira való figyelemmel a panasz egy részében az eljárást meg kellett tagadnia. A panasz másik részében az eljárás folyamatban van.

Az eseti vizsgálóbizottság 2014. szeptember 4-én tett megállapítása szerint a nevezett szakértő a sértett magánszakértői felkérését téves indokolással elhárította.

A magánszakértői működés teljes mértékben szabadpiaci tevékenység, amely kizárólag a két fél szabad megállapodásán alapul, sem a vállalását, sem annak elhárítását indokolni nem szükséges.

A bizottság megállapítása szerint a megbízás elhárítása során a Műszaki Igazságügyi Szakértői Testület működésével kapcsolatban a téves magyarázat, valamint az, hogy a szakértő később a másik féltől az ügyet elvállalta, a pártatlanság sérelmének látszatát kelthette.

    Kiadó: Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.