OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2015. március 3., kedd 21:08

A Miniszterelnökség közleménye
    Budapest, 2015. március 3., kedd (OS) - Megtartotta tisztújító közgyűlését a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége

    Hétvégén tartotta tisztújító közgyűlését az 1974-ben alakult Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ). A közgyűlésen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint dr. Grezsa István miniszteri biztos. A közgyűlésen egyhangúlag újraválasztották a korábbi elnököt Bihari Szabolcsot, akinek Potápi Árpád János személyesen gratulált és példaértékűnek nevezte a SMOSZ eddigi tevékenységét, amely követendő lehet a magyar diaszpóra szervezetek számára. Potápi Árpád János emellett megbeszélést folytatott a SMOSZ elnökségével és a tagszervezetek vezetőivel, valamint egyeztetett Makkay Lilla, Svédországba akkreditált nagykövettel.

A közgyűlésen tartott előadásában az államtitkár ismertette a 2010. óta elkezdett nemzetpolitikai törekvéseket, amelyekben kiemelt helyet foglalt és foglal el a diaszpóra magyarságának erősítése. Kiemelte az ebből a célból indított programok, a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Mikes Kelemen Program sikerét és folytatását, valamint hangsúlyozta, hogy az idei Kőrösi Csoma Sándor Program pályázatának kiírásakor teljes mértékben figyelembe vették a diaszpóra szervezetek javaslatait. Beszámolt a Kárpát-medence magyarsága számára indított külhoni szakképzés éve programról, valamint ismertette a szórvány magyarságának megerősítését célzó Petőfi Sándor Programot.
    Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.