OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2015. március 6., péntek 11:33

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2015. március 6., péntek (OS) -

    DK: Szijjártó leplezi le a kormány embertelen bevándorlás politikáját

Szijjártó Péter ma tárgyal Rigában a svéd külügyminiszterrel Wilhelm Fruzsina ügyében. Mint ismert, a svéd állam kitoloncolná a szellemileg sérült magyar lányt, mert túl nagy terhet jelentene az országnak a gondozása. A nehéz helyzetbe került lánynak természetesen szüksége van a magyar külügy segítségére, hiszen az őt két és fél éve Svédországban gondozó anyai nagynénje az utolsó rokona, akire számíthat.

Szijjártó Péter ezzel önleleplező farizeusként mutatja meg az Orbán-kormány bevándorlás politikájának embertelenségét, amikor az állam gazdasági okokra hivatkozva taszít a reménytelenségbe segítségre szoruló embereket. Az Orbán-kormánynak fel kell tennie magának a kérdést: hogyan várja el egy másik országtól az állampolgárával szembeni empátiát, miközben itthon folyamatos a kormányzati politikai uszítás a Koszovóból idemenekülő, bajba került családok, nők és gyerekek ellen.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormánynak is meg kell fogadnia azt, amit most számon kér a svéd államon és azonnali hatállyal változtatnia kell embertelen bevándorlás politikáján. A DK reméli, hogy megoldódik Wilhelm Fruzsina ügye és a magyar lány Svédországban maradhat.

Dr. Buzás Anna
emberi jogi munkacsoport-vezető
Demokratikus Koalíció

    Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.