OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2015. április 3., péntek 12:22

A Junior Achievement Magyarország közleménye
    Budapest, 2015. április 3., péntek (OS) - Vásári téren találhatták magukat azok a vásárlók, akik 2015. március 27.-én a KÖKI Terminál II. emeleti folyosóján jártak. Mit is láthattak azok, akik arra jártak? Színesebbnél, színesebb standok mögötti kíváncsian ragyogó szemek és arcok, akik csak arra várnak, hogy egy vásárló kicsit közelítsen feléjük, hogy megszólíthassák őket, nagyobbnál-nagyobb plakátok, amik a furcsábbnál, furcsább cégeket hirdetnek, mozgó szendvicsembereket szintén cégeket hirdetve és izgő-mozgó diákok, akik folyamatosan arra biztatták a KÖKI Vásárlóit, hogy látogassák meg standjukat. Mi is volt ez a fura vásári forgatag? A Diákvállalkozások Tavaszi Vására és Versenye, amelynek immár második alkalommal adott helyett a KÖKI Terminál!

    A programra az ország minden részéről, érkeztek diákok, hogy bemutatkozhassanak, és tudásukat összemérve versenyezhessenek a JAM legősibb versenyén.  
Hagyományokhoz híven, a programon szakmai zsűri értékelte a diákvállalkozásokat, természetesen teljesen inkognitóban, hogy a diákok ne is sejtsék, hogy a vásárlónak álcázott szakértő valójában kicsoda.
Ezúton szeretnénk megköszönni a szakmai zsűri tagjainak: a Nemzeti Ifjúsági Tanács, a Kozepsuli.hu,az EconoConsult,a  Biztosítási, Oktatási Intézet és a KÖKI Terminál képviselőjének, hogy megjelenésükkel és szakmai véleményükkel hozzájárultak az eseményhez.
A programról további információ: http://www.ejam.hu/hu/kozgazdasagtan-uzleti-tervezes/diakvallalkozasok-vasarai-es-versenyei-20142015-os-tanev.html
    Kiadó: Junior Achievement Magyarország

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.