OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető


2015. április 19., vasárnap 13:11

Az MSZP Országos Központ közleménye (3. rész)
    Budapest, 2015. április 19., vasárnap (OS) - Ujhelyi Istán EP-képviselői nyíltlevél-sorozata Magyarország polgáraihoz (37.) – Az igazodási pont Európa! Avagy hatezer-hatvannyolc órával Orbán tusványosi beszéde után

    Ez az a párt, amely egész Európában szalonképtelen. Amely miatt tiltakozásul nemrég elsötétítették a római Colosseumot. Amely, ha kormánypozícióba kerül – európai, nyugati partner hiányában – teljesen elszigeteli a magyar nemzetet.
Orbán Viktor 2003-ban egy interjúban a Jobbikról atyai kedvességgel és "bátorító szeretettel" így fogalmazott: "( ) becsületes, rendes, nemzeti érdekek iránt elkötelezett, az élet mélyebb értelmét kereső fiatalokról van szó. Én nagyon kívánom nekik, hogy legyenek sikeresek az életben, és itt a közéleti próbálkozásaikat is siker koronázza ( ) az idő lehet, hogy őket fogja igazolni."  Milyen más értelmet nyernek most ezek a mondatok. Be kell látnunk, az idő azt igazolta: a Fidesz és a Jobbik ugyanazt az Európa-ellenes politikát képviseli, amely csakis a vesztesekhez láncolja Magyarországot. Ideje lenne végre egyszer a győztesek oldalán állni. Mi, Európa oldalán állunk.
Én továbbra is minden héten meg fogom kongatni a harangokat. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2015. április 19.
    Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.