OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető


2015. július 17., péntek 08:52

Az Élőlánc Magyarországért közleménye
    Budapest, 2015. július 17., péntek (OS) -

    Az Élőlánc Magyarországért tiltakozik az állami földek tervezett privatizációja és a közvélemény ezzel kapcsolatos, folyamatos félrevezetése ellen.
Pártunk májusban nyílt levélben fordult az ország közjogi méltóságaihoz, hogy felhívja a figyelmet a közvagyonnal, főként az állami földekkel és ezek pályázataival kapcsolatos visszaélésekre, az államot ennek kapcsán érő súlyos károkra. A Legfőbb Ügyészség ennek alapján megkezdte az állami földek pályázati eredményeit elemző 529 oldalas Ángyán jelentés áttekintését. A kormány eközben azon mesterkedik, hogy a pályázatokon és egyéb módon bérbe adott 500.000 hektár állami földet kedvezményesen vagy ingyen a jelenlegi bérlők tulajdonába adja.
Az állami földvagyon privatizációja nem közérdek. Az sem, hogy olyanok jussanak közpénzen földtulajdonhoz, akik a föld bérleti jogát csalárd módon vagy jogtalanul kapták meg. A titkosított, alkotmányos aggályokat is felvető pályáztatás miatt nem is tudható, hogy a jelenlegi bérlők milyen hányada jutott ily módon bérleti joghoz, de hogy vannak ilyen esetek, azt igazolja az a jogerős ítélet, amely szerint egy pályázat nyertese még csak pályázni sem volt jogosult.
A privatizáció szükségességét indokló érvelések félrevezetőek és álságosak. Az állami földeknek, más országokhoz hasonlóan, a nemzet egészének érdekét kell szolgálniuk rövid és hosszú távon egyaránt. Követeljük ezért az állami földek állami tulajdonban tartását és a csalárd pályáztatás eredményeinek megsemmisítését!


    Kiadó: Élőlánc Magyarországért

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.