OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2015. július 23., csütörtök 10:41

A Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatójának közleménye (3. rész)
    Budapest, 2015. július 23., csütörtök (OS) - Tisztességes szándékkal pályáztam, komolyan gondolom a hatékony együttműködést minden érintettel, aki az iskola érdekében kíván dolgozni, viszont ez csak úgy működhet, ha őszintén törekszünk  egymás álláspontjának kölcsönös megismerésére. Elfogadom a lehetőséget, vállalom a vezetői feladatokat, az iskola érdekeit mindenek elé helyezve. Tudom, hogy nem könnyű feladat, de aki ismer, az azt is tudja, hogy határozott, következetes és elhivatott vagyok. Az én feladatom az, hogy a tanári kar segítségével olyan tudást, életszemléletet adjunk át a diákoknak, ami segítségével a helyén tudják kezelni a problémáikat az életben, élvezni tudják a sikereiket, emelt fővel tudják tenni a dolgukat.

    Bízom a tantestületben, ahogyan annak idején kollégájukként is tettem. Várom a közös munkát minden érintettel és hiszem, hogy a csalódottak is megbékélnek majd és nyilvánvalóvá válik számukra is, hogy  jó szándékkal vállaltam a feladatot. Békés, nyugodt együttműködésre készülök az iskola jövőjének érdekében.
Végül: Minden egyes tanár kollégámnak, szülőknek, diákoknak nyugalmas időszakot kívánok a nyári szünet hátralévő részére, hogy pihenten, frissen tudják elkezdeni az új tanévet!

Az együttműködés sikerében bízva: Manolovitsné Erdőközi Orsolya

2015. július 23.    

    Kiadó: Manolovitsné Erdőközi Orsolya

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.