OS Országos Sajtószolgálat
2017. augusztus 23. szerda
Ismertető


2015. július 30., csütörtök 13:07

A Motiváció Alapítvány közleménye
    Budapest, 2015. július 30., csütörtök (OS) - 21 hátrányos helyzetű, nehéz sorsú munkavállaló vehetett részt OKJ-s tisztítás-technológiai és gyermek-ifjúsági felügyelő képzésen a Motiváció Alapítvány "Érdek-Közösség" TÁMOP-1.4.1 pályázatának köszönhetően. A hat hónapig tartó képzést követően 14 embernek sikerült elhelyezkednie a nyílt munkaerőpiacon, a kötelező hat hónapot követően jóval tovább.  Az Alapítvány túlteljesítette eredeti vállalását.

    A munkaerő-piaci program megvalósításának előfeltétele volt a XI. kerületi Önkormányzat feladat-és hatáskörét kiegészítő, közhasznú tevékenység elvégzése: a kerületben az egyenlő esélyű hozzáférést biztosító fizikai és infokommunikációs környezet vizsgálatát vállalta a Motiváció Alapítvány.  Újbuda Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodása szerint 164 helyszínen végezték el az akadálymentesítési felmérést.  Az OKJ-s képzéseken túl, önismereti, személyiségfejlesztő és egyéb tréningeken, 670 órában olyan hátrányos helyzetű munkavállalók vettek részt, akik hosszú ideje munkanélküliek, elsősorban gyermeküket egyedül nevelő nők. A résztvevők képzési támogatást kaptak. A szakmai képzettség megszerzésével és a tréningekkel újra képessé váltak a rendszeres munkavégzésre, és társadalmi, közösségi kapcsolataik megerősítésére. Az Alapítvány 140 munkáltatóval vette fel a kapcsolatot a résztvevők foglalkoztatása érdekében. Eredmény: a tervezett 20 fő helyett 21 végezte el a képzést, 12 fő helyett pedig 14 embert sikerült tartósan elhelyezni a nyílt munkaerő-piacon.
www.motivacio.hu

    Kiadó: Motiváció Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.