OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2015. november 27., péntek 10:41

A Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány közleménye
    Budapest, 2015. november 27., péntek (OS) - A Változó Világ Mozgalom (VVM) szerint Magyarország civil szférája nehéz, sok vonatkozásban szánalmas állapotban van. Ez következménye az ország hasonló helyzetének, részben annak tükörképe.

    A civil szféra számára hiányzik a békés, alkotó és demokratikus környezet. A társadalom mélyen megosztott és túlpolitizált. Az uralkodó táborok kirekesztők és agresszívek, igyekeznek ellenőrzésük alá vonni minden forrást, azokkal pedig önkényesen és átláthatatlanul rendelkeznek, szinte kizárólag saját érdekükben, mindenféle technikával szédítve a közvéleményt.
A helyzeten rontottak az elmúlt évek követhetetlen jogszabályváltozásai is. Egy sor közhasznú szervezet méltánytalanul elveszítette közhasznú állását vagy kényszerült zavaros meghatározásokkal alkalmazkodni a hiteltelenség erősödő uralmához.
Itt lenne az ideje, hogy a civil szféra rálépjen az igazi önszerződés útjára. Ki kellene harcolni az ésszerű törvényi szabályozást, beleértve egy közhasznúsági "amnesztiát", de legfőképpen azt, hogy a civil szféra finanszírozását közösségi formák oldják meg, korlátozva mind az adópénzek önkényes szétosztását a kormány által, mind a társadalom magánosított gazdagságának másképpen önkényes osztogatását.
Különösen fontos és üdvös lenne, ha minél több civil szervezet elhatárolódna a harcos táboroktól és pénzforrásaiktól, bölcsen összefogna, és egységben azon fáradozna, hogy a civil szféra egy új, önálló hatalmi ágként járuljon hozzá a társadalom fejlődéséhez.

www.valtozovilag.hu/felhivas.htm
     Kiadó: Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.