OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2015. december 10., csütörtök 13:44

A Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány közleménye
    Budapest, 2015. december 10., csütörtök (OS) - A Változó Világ Mozgalom (VVM) fontosnak tartja a népakarat kinyilvánítását, annak minden ésszerű formáját.

    Ebben a sorban törvényileg csak a népszavazás van szabályozva, sajnos aggályos módon. Ezzel többen vissza is élnek. Egy másik, törvényileg nem szabályozott, de az elmúlt években jelentős összegű adópénzzel gyakorolt forma a "nemzeti konzultáció".
Fontos lenne, hogy a közvélemény éber figyelme által kísérve a politikai erők találjanak megoldást a népakarat becsületes kinyilvánításának biztosítására.
 A népszavazási formát fontos lenne megőrizni, mint a népakarat kinyilvánításának legfőbb formáját. Ugyanakkor oly módon lenne érdemes korlátozni ennek alkalmazását, hogy erre évente egy alkalommal, lehetőleg egy hagyományossá tett napon kerüljön sor. A népszavazásra bocsátandó – legfeljebb három – kérdés kiválasztására három korrekt alternatív út lehetne (a legtöbb támogató aláírást összegyűjtő kérdés, az országgyűlés, illetve az alkotmánybíróság által legfontosabbnak ítélt kérdés).
 E mellett még két (vagy több) új törvényes népakarat-nyilvánítási formát kellene honosítani: a bárki által kezdeményezhető hagyományos petíció, illetve egy az országgyűlés által kezelt állandó online petíciós rendszer. Valóban, miért ne érjen fel egy tényleges népszavazás jogi súlyával egy olyan politikai vagy civil kezdeményezés, amely összegyújt pl. 500 ezer aláírást? (Ebben az esetben viszont biztosítani kellene a "nem értek egyet" aláírásgyűjtését is).

www.valtozovilag.hu/felhivas.htm

     Kiadó: Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.