OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2016. április 12., kedd 15:17

A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesületének közleménye
    Budapest, 2016. április 12., kedd (OS) - Csak politikai szándék kérdése az Igazságtétel, a Restitúció is

    Mint ez a vasárnapi boltbezárást elrendelő törvény mostani példája mutatja, csak politikai szándék, kormányzati akarat kérdése, és akár 24 óra alatt dönthet a Fidesz-KDNP kormány egy törvény sorsáról. A tegnap, hétfőn deklarált kormányzati döntésről e törvény vonatkozásában az Országgyűlés már ma, kedden szavazhatott kivételes sürgősséggel, így az már a hétvégén hatályos is lehet.
"Fontosak az elemzések, fontosak a vélemények, de a legfontosabb mégiscsak az, hogyan gondolkodnak erről az emberek" –szól az indoklás, teljesen megalapozottan. Lényeges tehát, hogy az emberek lássák azt is, milyen rövid idő, akár 24 óra is elég ahhoz, hogy a hatalom, a kormányzat döntést hozzon egy törvényről. A Magyarországon a jogállamiság teljességéhez még hiányzó restitúciós törvény meghozataláról szóló döntés is megszülethet 24 óra alatt, ha megvan ehhez a kormányzati elhatározás.
E törvény esetében szintén elmondható, a hosszas előkészítések, elemzések ehhez ugyanúgy nem elsődleges fontosságúak, mivel itt is a kisemmizett emberek óriási nagy száma, sokmilliós tömege az elsődleges szempont.
 Valójában a törvényt ismételten megszövegezni sem szükséges, mivel rendelkezésre áll akár az összes volt "szocialista" ország már meghozott restitúciós törvénye itt Európában. Ezek legtöbbje minimális módosításokkal a helyi sajátosságaink szerint, hatályba léptetésre teljesen alkalmas.

KISE Elnökség
www.kisemmizettek.hu

     Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.