OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2016. május 23., hétfő 13:59

A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet közleménye
    Budapest, 2016. május 23., hétfő (OS) - Ami a Magyar Nemzeti Bankban 2008 óta történt, azért a Magyar Államnak is vállalnia kell a felelősséget

    A Magyar Nemzeti Bank nyereségének forrása a forint árfolyamának változása (gyengülése) volt, mert az intézmény eladta a hátát idegen devizában, ez az állapot Falus Zsolt Ferenc elnök szerint, gyakorlatilag spekulációt jelent a forint ellen és a jegybankot, illetve a jegybank vezetését a forint elleni spekulációért, nem dicséret illeti, hanem kártérítési- és büntetőjogi felelősség terheli. A jegybank független és nem nyereségorientált intézmény, azonban a jelentős méretű deviza befektetések miatt, az intézmény működése során már nem független, hiszen az árfolyam erősödése a jegybank számára jelentős veszteséget eredményez, ami a központi költségvetés számára elviselhetetlen és vállalhatatlan terhet jelent. Tehát a jegybanki befektetés "elvi" kockázata a forint erősödése volt, mely önmagában államcsődöt okozott volna, ha bekövetkezik, de alappal feltételezhető, az elnök szerint, hogy az érintett felek, az árfolyampolitika tudatos alakításával, ezt a kockázatot kezelték.
     Kiadó: Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.