OS Országos Sajtószolgálat
2020. október 22. csütörtök
Ismertető


2016. július 22., péntek 10:19

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye (3. rész)
    Budapest, 2016. július 22., péntek (OS) -

    Ily módon pedig a KEKKH-nál nyilvántartott státuszától függetlenül alanyi jogon megilleti őt a szépkorúak jubileumi köszöntése, valamint az ahhoz kapcsolt juttatás – állapította meg a közös jelentés, amely a konkrét ügyön túllépve visszásnak tartja a szabályozást és a központi idegenrendészeti- és a személyiadat- és lakcímnyilvántartás vezetése során követett gyakorlatot.

Az ombudsmanhelyettes az ombudsmannal egyetértésben a belügyminisztert is megkereste. Vele egyetértve orvoslást igénylő problémaként definiálták, hogy jelenleg nem automatikusan, az ügyfél közvetlen részvétele nélkül biztosított az – állampolgárság szerinti ország európai uniós csatlakozása miatt bekövetkezett, a letelepedett és bevándorolt jogállás megszűnésére, és a szabad mozgás és tartózkodás jogának keletkezésére vonatkozó – adatok átvezetése és szükség szerinti összehangolása a vonatkozó nyilvántartásokban. Ezzel összefüggésben sérült az állami nyilvántartások közhiteles voltába vetett bizalom elve – rögzítette a jelentés.

Sérült az egyenlő bánásmód követelménye is, mivel objektív szempontokkal nem indokolható az eltérő bánásmód alkalmazása annak alapján, hogy a most már uniós polgárok a származási országuk uniós csatlakozása előtt is Magyarország területén tartózkodtak-e, vagy az országuk uniós belépését követően érkeztek az ország területére, aminek következtében ez utóbbi személyeket automatikusan a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező külföldiként vették nyilvántartásba.

     Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.