OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2016. augusztus 29., hétfő 16:41

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2016. augusztus 29., hétfő (OS) - A szocialisták nem becsülték és leépítették a szakképzést - Reagálás Kunhalmi Ágnes (MSZP) nyilatkozatára

    A szocialisták kormányzásuk alatt nem becsülték meg a szakmunkásokat, leépítették a szakképzést, és ezzel megduplázták a fiatalok munkanélküliségét. A polgári kormányzás óta kevesebb, mint felére csökkent a fiatalok munkanélkülisége és most pedig újabb lépést teszünk a fiatalok foglalkoztatásának növeléséért, kiszámíthatóbb jövőjéért. A szakképzés mostantól a munkaerőpiaci igényekhez igazodik, erősödik a gyakorlati képzés, támogatást kapnak a hiányszakmákat tanulók,  még több fiatal vehet részt duális képzésben és a szakképzést összehangolják a felsőoktatással is. Az állam ezentúl már két szakképesítés ingyenes megszerzését teszi lehetővé az iskolai rendszerű szakképzésben - akár korhatár nélkül esti tagozatos felnőttoktatásban. Mindezzel az a célunk, Magyarország legyen a legerősebb versenytárs a jól képzett szakemberekben, akik a munkaerőpiacon értékes végzettséggel, gyakorlattal rendelkeznek és itthon is tisztességesen meg tudnak élni a munkájukból.
     Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.