OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2016. szeptember 28., szerda 18:51

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2016. szeptember 28., szerda (OS) - A választási bizottság megint megrendelésre dolgozott

    A Nemzeti Választási Bizottság mai ülésén a Fidesz megrendelésére betiltotta a PM október 2-i Kossuth téri rendezvényét, ugyanakkor az MSZP Vörösmarty téri rendezvénye ügyében péntekre halasztotta a döntést.

A jó ideje a Fidesz választási irodájaként működő NVB ismét politikai döntést hozott. A cél világos: a bizottság azt akarja, hogy az MSZP-nek már ne maradjon ideje megtámadni a független bíróságon a borítékolható pénteki döntést.

Az MSZP nem asszisztál ahhoz, hogy a Fidesz a nevében nemzeti, valójában a kormánypártot szolgáló választási szervet felhasználva, utólag majd egy jogsértőnek titulált MSZP-s rendezvény megtartásával indokolja a népszavazás kudarcát. Az MSZP ezért, valamint a PM-mel való szolidaritásból nem tartja meg a Vörösmarty térre tervezett családi napját.

Elképesztő, hogy a vasárnapi boltzár után pár hónappal a Fidesz megint előírja az embereknek, hogy mivel töltsék a szabadnapjukat. Egy demokratikus jogállamban nem fordulhatna elő, hogy a hatalom megszabja, ki mikor és mivel töltheti a szabadnapját.

MSZP
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.