OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2016. október 27., csütörtök 13:26

A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye (1. rész)
    Budapest, 2016. október 27., csütörtök (OS) - Előremutató párbeszéd a közlekedési ágazat helyzetéről – a kormány menekül előle -

    Megvalósult egy eddig példátlanul széleskörű és előremutató párbeszéd a közlekedési ágazat problémáiról és a lehetséges megoldásokról. A Közlekedési Egyeztető Fórum résztvevői között a legtöbb kérdésben egyetértés alakult ki, de a kormány láthatóan menekül a párbeszéd elől, és mondva csinált kifogásokkal marad távol az egyeztetésektől.

Az LMP kiemelten fontos feladatának tekinti, hogy az embereket érintő problémákról és a lehetséges megoldásokról beszéljen. A Közlekedési Egyeztető Fórumot szakszervezetek és ellenzéki pártok hozták létre, azzal a céllal, hogy az ágazatot érintő legfontosabb problémák kapcsán legyen terepe a párbeszédnek, és előremutató javaslatok szülessenek. A munkában magas szinten képviselteti magát valamennyi ellenzéki párt, részt vesznek az ágazati szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, és az egyik legnagyobb önkormányzati szövetség is. Az októberi első ülésen a kormány részéről jelen volt Fónagy János államtitkár úr is. Ezzel együtt a kormány visszautasította a fórumon való rendszeres és érdemi részvételt egy minden tekintetben meghatalmazott személy delegálásával.

     Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.