OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2016. december 3., szombat 13:15

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közleménye
    Budapest, 2016. december 3., szombat (OS) -

    Ülést tartott a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmánya szombaton, Budapesten, amelyet Dr. Latorcai János, a választmány elnöke nyitott meg, beszédében rávilágítva a kereszténydemokrácia működésére ható hazai és nemzetközi folyamatokra. A küldötteket Harrach Péter, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, Mészáros József a Barankovics István Alapítvány elnöke, Nacsa Lőrinc az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke köszöntötte és tájékoztatta. Az esemény második felében Semjén Zsolt pártelnök, miniszterelnök-helyettes tartott beszámolót az aktuális politikai kérdésekről és tennivalókról. Hasonló témában tartott előadást és helyzetértékelést Simicskó István, a honvédelmi tárca vezetője is. A tanácskozáson szóba kerültek többek között az árubemutatók szabályozása kapcsán elért eredmények és a további tervek a fogyasztóvédelem megerősítésének irányába. Megfogalmazódott a szándék, hogy az internetes csalások elleni hatékonyabb fellépést segítse jogalkotói munkájával a parlamenti frakció. A jelenlévők áttekintették a családi csőd intézményének bevezetése óta összegyűlt tapasztalatokat és a kiszolgáltatottak könnyebb hozzáférési lehetőségét a segítség ezen fajtájához. Szóba került a korábban gyermeket vállalt, már nyugdíjas korú szülők elismerésének lehetősége, ennek lehetséges módozatai. Ma hazánk legégetőbb problémája, és emiatt megkerülhetetlen kérdése az aggasztó demográfiai helyzet, amely kapcsán a pártszövetség cselekvési lehetőségeiről is tárgyaltak.

     Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.