OS Országos Sajtószolgálat
2017. december 17. vasárnap
Ismertető


2017. január 11., szerda 16:28

A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye (2. rész)
    Budapest, 2017. január 11., szerda (OS) - A közlekedésért felelős államtitkárnak repülnie kell! -

    Mellébeszélés, hogy ne lenne forrás a közlekedési ágazatra, hiszen döntés született a százmilliárdokba kerülő, szupertitkos Budapest-Belgrád vasútvonali fejlesztésről. És azt se feledjük, hogy – amint azt a Népszabadság múlt évben megírta – 45-szörös különbség van a MÁV-nál a legkisebb és a legnagyobb fizetés között. Jellemző magatartás a döntéshozók részéről, hogy miközben ismét sztrájkhangulat alakult ki a vasútnál, a valós problémákkal való szembenézés helyett most óriási gépjárműflottára pályáz a társaság.

A kormánynak nincs értelmezhető közlekedéspolitikája, cserébe mások javaslata sem érdekli. Az LMP a legfontosabb közlekedéspolitikai irányokra kidolgozott javaslatait, mint a közlekedési szövetségek rendszerére, illetve az integrált ütemes menetrendre alapuló egységes közlekedési rendszer kialakítását, támogatta a Közlekedés Egyeztető Fórum is. A kormánytól nem érkezett érdemi válasz. Az ágazat súlyos helyzetéért felelősséget vállalnia kell valakinek: a közlekedésért felelős államtitkárnak repülnie kell.

Keresztes László Lóránt
országos elnökségi tag, szakszóvivő

     Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.