OS Országos Sajtószolgálat
2017. június 28. szerda
Ismertető


2017. január 11., szerda 17:02

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye
    Budapest, 2017. január 11., szerda (OS) - A Fidesz agyonadóztatta az átlag alatti keresetűeket, az LMP radikálisan csökkentené az adójukat -

    Az elmúlt hat évben a Fideszen múlt, hogy nem volt béremelés Magyarországon. A kormány az LMP összes törvényjavaslatát leszavazta, ami adómentessé tette volna a létminimum alatti jövedelmeket, és radikálisan csökkentette volna a munkára rakódó adó-és járulékterheket.

A Fidesz mindössze 62 napja hirdeti azt, hogy véget ért az alacsony bérek időszaka, az LMP ezzel szemben hosszú évek óta képviseli, hogy emelni kell a béreket, elsősorban az igazságtalan egykulcsos adó megváltoztatásával, a minimálbér adómentessé tételével, a munkára rakódó adók és járulékok radikális, differenciált csökkentésével. Ezt a Fidesz elutasította, inkább a legjobban kereső 10 százaléknak adott évi 500 milliárdos kedvezményt.

Emellett a kis- és középvállalkozásokkal szemben a külföldi nagyvállalatokat támogatta adókedvezményekkel és társaságiadó-csökkentéssel. A mostani béremelések terhét is teljes egészében a hazai kis és közepes vállalkozások viselik. Hamis a Fidesz azon állítása, hogy cserébe a kormány csökkentette az adóterheiket: nem azok adóját csökkentették, akik a terheket viselik. Hogy ezzel számos vállalkozás és munkahely került veszélybe, az a kormányt nem érdekli.

Szél Bernadett
az LMP társelnöke
    
     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.