OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető


2017. január 21., szombat 21:07

Az Országos Polgárőr Szövetség közleménye
    Budapest, 2017. január 21., szombat (OS) - Megyénként továbbra is több száz polgárőr áll készenlétben, hogy az elhúzódó extrém hideg időben segítsenek a rászorulókon.

    Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter kérésére január 6-án mozgósította Magyarország valamennyi polgárőrét, hogy a zord időjárásra tekintettel továbbra is kiemelt figyelmet fordítsanak az egyedül élő, beteg, idős emberekre, akik nehezen tudják ellátni magukat, illetve végezzék el a ház körüli teendőket. Kérte az egyesületi vezetőket, hogy a településükön, körzetükben szervezzék meg az idős emberek soron kívüli látogatását, ajánlják fel a segítséget, különösen a tüzelő előkészítésében, a bevásárlásokban, a gyógyszerek beszerzésében, esetleges egészségügyi problémák megoldásában.
A polgárőrök a felhívásra országszerte megmozdultak, és január 21-ig több ezer órában láttak el közterületi járőrszolgálatot. Az egyesületek a rendőrséggel, az önkormányzatokkal, a tanya- és falugondnoki szolgálatokkal, mezőőrséggel és a szociális gondozó szolgálatokkal minden megyében összedolgoznak, koordináltan végzik az önkéntesen végzett munkájukat.
Az elmúlt időszak alatt az ország számos pontján történt olyan eset, amikor a polgárőrök mentettek meg valakit a fagyhaláltól. Ezt elismerendő 2017. január 20-án dr. Pintér Sándor belügyminiszter miniszteri elismerésben részesített 4 polgárőrt.

A több mint 60 ezer polgárőr lelkiismeretesen és áldozatosan végzi önkéntes munkáját az állampolgárok és a haza javára.


     Kiadó: Országos Polgárőr Szövetség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.