OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2017. február 17., péntek 16:40

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. február 17., péntek (OS) - Tavaly is a fideszes "nagyhalak" vitték el az agrár- és vidékfejlesztési támogatások nagy részét -

    A legtöbb mezőgazdasági EU-s pénzt néhány állami cégen és hatóságon kívül 2016-ban is az agrároligarchák kapták. Ismét csak kevesen sokat, és sokan keveset kaptak az Európai Unió mezőgazdasági forrásaiból.

A 2015-ben bevezetett új szabályok ellenére a támogatások még mindig nagyon egyenlőtlenül oszlanak meg a kisebb és nagyobb gazdaságok között. Az LMP számítása szerint a 2016-ban támogatást kapók 0,3 százaléka, a felső 500 gazdálkodó kapta meg a támogatások 21,55 százalékát, összesen 138 milliárd forintot. Amíg a leggazdagabb ötszázas csoport közel 300 millió forint átlagos támogatásban részesült gazdaságonként, addig a maradék 170 000 támogatott ennek századrészét kapta, azaz gazdaságonként 3 millió forintot. A korábbi évekre is jellemző volt az az adat, hogy a gazdaságok felső 10 százaléka teszi zsebre az összes támogatás 76 százalékát.    

     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.