OS Országos Sajtószolgálat
2017. június 28. szerda
Ismertető


2017. február 17., péntek 16:40

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2017. február 17., péntek (OS) - Tavaly is a fideszes "nagyhalak" vitték el az agrár- és vidékfejlesztési támogatások nagy részét -

    A Magyar Államkincstár által a napokban véglegesített adatsor szerint az előző évekhez képest továbbra is Csányi Sándor korábban állami tulajdonú agrárcégei, Nyerges Zsolthoz kötődő Hanság Zrt., és a német hátterű Mezőfalvai Zrt. szerepelnek az agrároligarchák élbolyában. A külföldi agrárvállalkozók toplistájában a már említett német érdekeltségen kívül olasz, holland, brit és belga kötődésű "gazdálkodókat" találunk, akik évi több százmilliós támogatásban részesültek Magyarországon.
A Fidesz a kistermelők támogatását ígérte meg kormányzása előtt, amit hatalomra kerülve minden alkalommal elfelejtett. Ennek következménye, hogy az egyéni gazdaságok száma 12 százalékkal csökkent 2013-hoz képest. Orbán Viktor kormányának nem a vidék népességmegtartó ereje fontos, hanem hogy a még elérhető európai uniós pénzcsapokkal tovább gazdagítsa a hozzá közel állókat.

Sallai R. Benedek,
az LMP országgyűlési képviselője

     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.