OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2017. február 20., hétfő 11:44

A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye
    Budapest, 2017. február 20., hétfő (OS) - Az LMP üdvözli az Alkotmánybíróság döntését -

    A Lehet Más a Politika üdvözli az Alkotmánybíróság (AB) újabb döntését, amely a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság ügyében született.

Magyarországon régóta bevett gyakorlat volt a híradásokban, újságcikkekben és a televízióban, interneten adásba kerülő felvételeken megjelenő éppen intézkedő rendőrök arcának kitakarása, illetve ennek bíróságok általi védelme. E helyzet megszüntetése végett többször is fordult bírósághoz jogvédő szervezet, valamint szerkesztőségek is – legutóbb az index.hu egyik tudósításával kapcsolatban.

A döntés értelmében a jövőben – és az AB döntés alapjául szolgáló ügyben - nem kell kitakarni a felvételeken az intézkedő rendőrök arcát, ugyanis az AB a sajtószabadság elsőbbségének főszabályát állapította meg annak nem öncélú gyakorlása esetén.

Az ilyen típusú ügyekben legközelebb már nem kell tartania a szerkesztőségeknek és az újságíróknak attól, hogy tudósításaik, felvételeik miatt jogi úton megtámadhatják őket az intézkedő rendőrök. A döntés értelmében a rendőrség arcnélkülisége megszűnt, így a közhatalom gyakorlójának ismét van felelőssége, illetve a bíróságok nem dönthetnek a jövőben a hasonló ügyekben másként, csakis a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság elvének maradéktalan figyelembevételével.

dr. Csarnó Ákos
közigazgatási szakszóvivő

     Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.