OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2017. március 20., hétfő 14:55

A Demokrata Párt közleménye
    Budapest, 2017. március 20., hétfő (OS) - Népszavazási kezdeményezés a vezető politikusok nyilvános kivégzésére? Az Orbán rezsim Rákosi-korszakot idéző viselkedése a nyakra-főre alakuló kispártok között elszámoltatási versenyt gerjesztett. A Gémesi-féle Új Kezdettel ismét egy újabb bírája érkezett annak a rendszernek, amelyet épp az a politikus generáció tett korruptá, amely ma az elszámoltatást sürgeti. A FIDESZ idén hét éve beszél "azelmúltnyócév"-ről. Az ellenzéknek nevezett politikai csürhe pedig látva, hogy esélyük sincs a fazékhoz közelebb kerülni, inkább rúgnák fel az egészet - ha lenne hozzá néhány sípnál többjük.

    A frissen alakuló pártok, mozgalmak pedig mind "romlatlanok", csupa lángoszlop, akik váteszként menetelnek a politikai korrektség sivatagában egyenesen a pártfinanszírozás felé. Ehhez pedig kell az egyre szélsőségesebb licitálás a különféle elszámoltatásokra, a látványpékség, amelynek illúziója elhiteti a nyájas közönséggel, hogy friss a péksüti - holott épp csak nem járt le a szavatossági címkéje a mirelit pogácsának.

A licitben pedig elveszik a legfontosabb kérdés: kétmillió 18-35 közötti fiatal határozza meg Magyarország jövőjét 10 éven belül, akik magasról tesznek a régi- és az új politikusokra, miközben azt tervezik, hogy egy időre választanak egy olyan hazát maguknak, ahol értékükön vannak kezelve. Ha bejön a számításuk, addigra talán tényleg kivégezték egymást a ma elszámoltatásért harcolók, és lesz esélyük újrakezdeni.

A témát itt folytatjuk: http://demokratapart.eu/kozossegi-kerekasztal/
    
     Kiadó: Demokrata Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.