OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2017. március 23., csütörtök 09:07

Az OIKOSZ Alapítvány közleménye
    Budapest, 2017. március 23., csütörtök (OS) - Petíció a békés nemzeti ünnepek védelméért. A nemzeti megemlékezéseinket, ünnepeinket ne gyalázhassa meg a gyülekezési szabadságra hivatkozva sem szervezet, sem magánszemély. Ebben a szellemben javasoljuk a jelenleg hatályos “A rendezvények rendjének biztosításával kapcsolatos rendőri feladatokról szóló BM rendelet" módosítását, illetve kiegészítését.

    Politikai hovatartozástól függetlenül elfogadhatatlan számunkra, hogy egyesek erőszakos módon, füttyögéssel, zajongással súlyosan megsértik egy közösség méltóságteljes megemlékezéshez és ünnepléshez való jogát.

2017. március 15-én ennek alapesetét tapasztalhattuk. Egy hangos kisebbség a véleménynyilvánítás jogára és a gyülekezési jogra hivatkozva egy megemlékező, ünneplő közösség érzéseit, méltóságát, illetve az ehhez fűződő jogait sértette meg.

Éppen ezért szükséges a jogszabályok olyan módon való megváltoztatása, amelyben nemcsak az egyén, hanem a többség, illetve a természetes közösségek (a nemzet, a család, vagy a hitbéli közösségek) szabadságjogai is gátat szabhatnak az egyén szabadságjogainak. Azaz az új értelmezés szerint az alkotmányos és demokratikus keretek változatlanok maradnának, az egyén szabadságjogai továbbra is elidegeníthetetlenek lennének, de csak addig terjednének, amíg más egyének, illetve közösségek jogait nem sértik meg, különös tekintettel a nemzeti ünnepek megtartásához.

Nagy Ervin

A petíció teljes szövege: http://nemzetipeticio.hu/peticio-a-bekes-nemzeti-unnepekert/
http://polgarportal.hu/peticio
     Kiadó: OIKOSZ Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.