OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2017. március 25., szombat 08:00

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. március 25., szombat (OS) - A nemzetiségi ombudsmanhelyettes Görögország nemzeti ünnepe alkalmából

    A több mint ezeréves magyar-görög kapcsolatok valamint a hazánk területén megtelepedett görögök és magyarok sok évszázadnyi békés és egymás kultúráját gazdagító együttélése számos, megemlékezésre érdemes kapcsolódási pontot és történelmi eseményt kínál. A magyarság már a honfoglalást megelőzően kapcsolatba került Bizánccal és a görög egyházi kultúra hatása végigkíséri hazánk középkori történetét, amit mindennél jobban illusztrálnak Szent Koronánk görög hatásokat tükröző elemei. A görög népesség megtelepedése Magyarországon évszázadokon keresztül változó intenzitással zajlott, melyből kiemelkedett az Oszmán Birodalom hódításai következtében érkezők betelepülése, illetve a XX. század közepén a katonai diktatúra elől Magyarországra menekülő, majd itt új hazára találó görög családok befogadása.

Összeköti népeink sorsát az is, hogy mind a görög, mind pedig a magyar nemzet különösen szabadságszeretőnek vallja magát, és a nemzeti függetlenségért vívott XIX. századi küzdelmeink sok hasonlóságot mutatnak.
     Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.