OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2017. március 25., szombat 13:12

A Magyar Liberális Párt közleménye
    Budapest, 2017. március 25., szombat (OS) - Köd előtte, köd utána - a római csúcs üzenete

        A római csúcs résztvevői nem oszlatták el az Európai Unió jövőjét borító ködöt, csak rózsaszínű árnyalattal vonták be. Az előzmények ismeretében már az is eredménynek számít, hogy végül a lengyel és görög miniszterelnök is beadta derekát és közös nyilatkozatot adhattak ki az európai vezetők. A találkozó legnagyobb pozitívuma, hogy minden vezető elkötelezte magát a közös jövő és Európa egysége mellett. Sajnos azt nem tisztázták, hogy ez pontosan mit jelent.
     A Nyilatkozat elfogadott változata már nem nevesíti a többsebességes Európa opcióját, de nem is zárja ki, tehát aki akarja, az ezt is beleértheti.
     Ez a csúcs is azt bizonyítja, hogy az Európai Unió a francia és a német választásokig "béna kacsa", nagy döntések az év végéig nem várhatók. Az EU jelenlegi nehéz helyzetében ez megengedhetetlen fényűzésnek tűnik, ugyanis a döntések elodázása a problémák elmélyülését és súlyosbodását idézheti elő.
     Magyarországnak ezen a csúcson epizódszerep sem jutott, a "fekete bárány" visszatért a nyájhoz, de ez üdvözlendő, mert az eddig játszott állandó kerékkötő és okvetetlenkedő szerep már sok kárt okozott hazánknak.

     Kiadó: Magyar Liberális Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.