OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2017. március 27., hétfő 13:39

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2017. március 27., hétfő (OS) - DK: Az orbáni közmunkaprogram kudarca, hogy egyszerre van munkaerőhiány és munkanélküliség

    A Portfolio.hu mutatta ki, hogy hiába van ma kereslet a lakásokra, nincs se mérnök, se szakmunkás, aki építeni tudna. Az összesítés szerint nincs elég villanyszerelő, kőműves, épület- és szerkezetlakatos, ács, asztalos, festő-mázoló és gázszerelő(!). Eközben teljes megyékben okoz gondot, hogy emberek tízezreinek a közmunkaprogram az egyedüli munkalehetőség.

A Demokratikus Koalíció szerint az orbáni közmunkaprogram kudarca, hogy egyszerre van munkaerőhiány és munkanélküliség. A DK szerint a közmunkások átképzésével kellett volna megteremteni a külföldre költözött szakemberek utánpótlását. Ha az Orbán-kormány nem csak kampányolni és uszítani tudna, hanem lenne némi fogalma a kormányzásról is, akkor a mai közmunkában dolgozó tízezrek már régen tisztességes megélhetésért dolgoznának akár ácsként vagy kőművesként. Ehelyett maradt a képzetlen tömeg, amely annak ellenére nem tud elhelyezkedni, hogy munka lenne bőven.

A DK Sokak Magyarországa programja jelentősen átalakítaná a közmunka rendszerét, hogy ismét arról szóljon, amire a Gyurcsány-kormány kitalálta: átmeneti, időleges megoldás azoknak, akik kiszakadtak a munkaerőpiacról. A DK programja a minimálbér szintjére emelné a közmunkások bérét, valamint olyan átképzéseket indítana a közmunkások számára, amelyek után hazai hiányszakmákban
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.