OS Országos Sajtószolgálat
2017. december 15. péntek
Ismertető


2017. április 21., péntek 11:59

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közleménye
    Budapest, 2017. április 21., péntek (OS) -

    A Kereszténydemokrata Néppárt Gödöllői Szervezete kijelenti, hogy mély megdöbbenéssel és csalódottsággal figyeljük Gödöllő polgármesterének politikai megnyilvánulásait. Szervezetünk nem tud, és nem is kíván azonosulni a Gémesi György által képviselt politikával.

A Fidesz és a KDNP szövetsége olyan érték alapú közösség, ami állandó, értékrenden és elveken alapuló egység, ezért elutasítjuk, hogy Polgármester úr ma arra használja a helyi közéleti szerepét, hogy új pártot létrehozva a kormánypártok ország építő munkáját támadja és bírálja. Emlékeztetjük Gémesi Györgyöt, hogy milyen sokat köszönhet azon pártok támogatásának, akiket most nemtelen kritikával illet.

A helyi KDNP szervezetét nem az aktuális érdekek, nem a személyes sértődöttség, vagy a politikai széljárás vezérli, hanem településünk és hazánk felemelkedéséért szeretnénk végezni a munkánkat. Nem valami, vagy valakik ellen szeretnénk meghatározni magunkat, hanem valamiért, a közösségért, amiben hiszünk, és aminek tagjai vagyunk.

A Kereszténydemokrata Néppárt Gödöllői Szervezete a továbbiakban is a városunkban élők érdekében és szolgálatában kívánja végezni munkáját a helyi közösség fejlődésének érdekében.

Kereszténydemokrata Néppárt Gödöllői Szervezete

     Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.