OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2017. május 24., szerda 13:53

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2017. május 24., szerda (OS) - A szocialisták mást sem tesznek, csak Sorosnak lobbiznak – Reagálás Kunhalmi Ágnes (MSZP) nyilatkozatára

    A szocialisták mást sem tesznek, mint Sorosnak lobbiznak itthon és Brüsszelben is. Soros György bábúként rángatja a szocialistákat és a magyar baloldalt, hogy saját érdekeit érvényesítse a bevándorláspolitikában és a Soros-egyetem ügyében is. A magyar baloldali képviselők még arra is képesek voltak, hogy megszavazzák a Magyarországot elítélő európai parlamenti határozatot, amely Soros brüsszeli lobbijának eredményeként született. Ezen felül még asszisztálnak is a Soros-egyetemről szóló hazug kampányhoz. A felsőoktatási törvény módosítása által érintett külföldi egyetemek és országok mind együttműködőek a magyar kormánnyal és hajlandóak a megállapodásra. Kizárólag a Soros-egyetem ügyében nem érkezik válasz több hete. A megállapodás nem a magyar félen múlik. A Soros-szervezetek és az ellenzék azonban továbbra is folytatják hazug kampányukat. Magyarország elleni támadásokhoz használják fel az egyetem ügyét: nyomást akarnak gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára. Kitartunk amellett, hogy egyetlen egyetem sem állhat a törvények fölött – a Soros-egyetem sem.
     Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.