OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2017. május 25., csütörtök 15:57

A Jobbik parlamenti frakciója közleménye
    Budapest, 2017. május 25., csütörtök (OS) - Költségvetés 2018: a bruttó béremelés nettó hazugság

    A kormányzati látványszínház új műsorának címe: a 2018-as költségvetés a munkából élők költségvetése. Erre csupán annyit lehet mondani, hogy a bruttó béremelés egyszerű nettó hazugság. A kormány állításaival szemben a köztisztviselői, a rendvédelmi, a honvédelmi, az ügyészi, illetve a bírói alapilletmények nem emelkedtek, a közalkalmazotti bértábla tíz éve változatlan.

A Jobbik ezzel kapcsolatos költségvetési módosító indítványait a Fidesz–KDNP érdemi vita nélkül leszavazta. A nemzeti néppárt szerint sürgős bérrendezésre, sürgős béremelésre van szükség. A kialakult helyzetért egyértelműen a Fidesz és az MSZP a felelős, hiszen a 2008-as IMF-paktumot a Fidesz továbbviszi.

A Jobbik béruniós kezdeményezése erre a helyzetre ajánl megoldási lehetőséget, hogy a hazai bérek minél hamarabb felzárkózhassanak a nyugat-európai bérekhez. Az Orbán-kormány láthatóan ebben sem lesz partner, hiszen elemi érdekük a magyar bérek alacsony, kelet-európai szinten tartása.

Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője
     Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.