OS Országos Sajtószolgálat
2019. május 23. csütörtök
Ismertető


2017. augusztus 21., hétfő 11:11

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleménye (3. rész)
    Budapest, 2017. augusztus 21., hétfő (OS) -

    Mindez indokolja, hogy – az ellátottak és az őket ápoló, gondozó személyzet érdekében – objektív módon vizsgálják ki a bentlakásos intézményekben bekövetkezett halálesetek okait. A biztos emellett megállapította, hogy a bentlakásos, szakellátást nyújtó intézmények jellegüket tekintve fogvatartási helyek, a hatályos jogszabályok alapján pedig egy fogvatartott elhalálozása mindig rendkívüli halálesetnek minősül. Az ombudsman álláspontja szerint aggályos, hogy az eljárásmódokat a fenntartók kiléte alapján határozzák meg, mert ez a gyakorlat nem biztosítja az objektív életvédelmi kötelezettségből következő működési kereteket.  

Székely László ombudsman rámutatott, hogy a hatályos jogszabályi környezet és a jogalkalmazási gyakorlat nem egyeztethető össze az állam objektív életvédelmi kötelezettségével, a jogbiztonság és az egyenlő bánásmód követelményével és nem felel meg sem a Gyermekjogi Egyezmény, sem a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezményben vállalt kötelezettségeknek. A biztos az emberi erőforrások miniszterétől kérte, hogy az érintett szakemberek bevonásával állítson fel egy olyan munkacsoportot, amely kidolgozza az állami és nem állami fenntartású szociális és gyermekvédelmi intézményekben bekövetkezett halálesetek objektív kivizsgálását biztosító jogszabályi kereteket és szakmai protokollokat.

     Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.