OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2017. augusztus 26., szombat 09:59

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közleménye
    Budapest, 2017. augusztus 26., szombat (OS) - Akcióterv készül a HÖOK Jövőkép Programjából

    A HÖOK 2017. július 5-én adta át Palkovics László oktatásért felelős államtitkárnak a Jövőkép Program szakmai összefoglalóját. Ezt követően sor került a felsőoktatási téma területi hivatalos egyeztetésekre: a hallgatói jóléti ügyektől az oktatói felelősségig minden fontos témában. Következő lépésként pedig a HÖOK vezetősége 2017. augusztus 22-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Miniszterelnökség képviselőivel tartott egyeztetést.
Az ágazatközi egyeztetésen Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár vezetésével, az ifjúságügyért, a nemzetpolitikáért, a sportért, valamint az egészségügyért felelős ágazat képviselői vitatták meg az anyagot.
A tárgyalás kiemelt ágazatközi ügyei voltak: a hallgatók életkörülménye, jóléte, a tehetséggondozás, az egyetemi sportlehetőségek és -infrastruktúra fejlesztési lehetőségeinek felülvizsgálata, az egészséges oktatási körülmények feltételeinek biztosítása, továbbá a külhoni hallgatók és intézmények helyzete.
"Bizakodó vagyok, hiszen a nyári tárgyalások során több megoldásban is vita bontakozott ki, de egyre inkább úgy látom, hogy mindenki elkötelezett a felmerülő kérdések konstruktív rendezésében." – jelezte Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke.
A következő lépés a hallgatói javaslatok és a kormányzati tervek összhangjának vizsgálata, ezt követően az érintettek közös Akciótervet dolgoznak ki, amely az ősz folyamán készülhet el.
     Kiadó: Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.