OS Országos Sajtószolgálat
2017. szeptember 20. szerda
Ismertető


2017. szeptember 13., szerda 17:22

Az LMP parlamenti frakciója közleménye
    Budapest, 2017. szeptember 13., szerda (OS) - LMP: Az EMMI államtitkára nem ismeri a tényeket vagy nem mond igazat -

    Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szerint Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára nem mond igazat a Korábban Érkeztem Alapítvány állami támogatásairól. Állításait az LMP tételesen és bizonyíthatóan cáfolja.

Az EMMI államtitkára szerint a Korábban Érkeztem Alapítvány egyik, nyolcvan millió forintos költségvetési támogatásából huszonöt tanácsadó helyszín kialakításának költségét is fedeznék. Az LMP társelnökének közérdekű adatigénylésére megkapott támogatási adatokból viszont egyértelmű: az összegből mindösszesen három mentorház bérleti és felújításai díjait biztosítanák, további ötven millió forintból pedig bútorokat vásárolnak. Arra pedig továbbra sem adtak magyarázatot a kormány képviselői, hogy milyen jogi szolgáltatásra költetnek el ötven millió forintot, továbbá, hogy miért akarták Szegeden óránként 50 ezer forintért, összesen 50 millió forintért megíratni ugyanazt a tanulmányt, amit Pécsen 8 millióért íratnának meg.

A propaganda támadások ellenére, hangsúlyozzuk, hogy az LMP-nek nincsen szüksége lejárató kampányra, mert a kormány saját magát járatja le a puszta tényekkel. A Korábban Érkeztem Alapítvány céljait és küldetését továbbra is rendkívül fontosnak tartjuk, de a fideszes korrupcióban zéró toleranciának kell érvényesülnie.

Hadházy Ákos
társelnök


     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.