OS Országos Sajtószolgálat
2018. október 20. szombat
Ismertető


2017. szeptember 22., péntek 14:09

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2017. szeptember 22., péntek (OS) - A baloldal kötelező tandíjat és drága diákhitelt kínált a fiataloknak – Reagálás Ikotity István (LMP) és az Együtt nyilatkozatára

    Az a baloldal beszél a fiatalokról és a diákhitelről, amely elvette a fiataloktól a kiszámítható jövőképet, megduplázta a fiatalok munkanélküliségét és azt mondta nekik, hogy el lehet menni innen. Ha a baloldali kormányokon múlt volna, a továbbtanulás mára csak kevesek kiváltsága lenne, hiszen mindenkivel tandíjat akartak fizettetni és a diákhitel kamatát 12%-ra emelték. A diákhitel kamata 2010 óta folyamatosan csökken. A kormány mostani döntésének köszönhetően a Diákhitel2 kamata 0% lesz, többen lesznek jogosultak diákhitelre, és több más pozitív változás is életbe lép. Januártól a diákhitel-tartozással rendelkező fiatal nőknek az első gyermek esetében három évre felfüggesztik a tartozás törlesztését, a második gyereknél elengedik a tartozás felét, míg a harmadik gyerek esetében pedig teljes mértékben elengedik a tartozást.
A szociálisan rászoruló hallgatókat ösztöndíjprogramokkal segítjük, ingyenessé tettük az első sikeres nyelvvizsgát és eltöröltük a felsőoktatási felvételi alapdíját. Bővülnek a kollégiumi férőhelyek és az ösztöndíjak emelése is elkezdődött a doktoranduszoknál. Ma már a fiatalok biztosak lehetnek abban, hogy megéri tanulni, a fiatalok munkanélkülisége 2010 óta a harmadára csökkent.

     Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.