OS Országos Sajtószolgálat
2018. október 17. szerda
Ismertető


2017. szeptember 25., hétfő 11:30

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2017. szeptember 25., hétfő (OS) - A magyar ellenzék is kész a kerítés lebontására – Reagálás Kontrát Károly (BM) nyilatkozatára

    Nemcsak Soros, a magyar ellenzék is kész a kerítés lebontására. Botka László a hétvégén ismét utalt rá, hogy "nincs ott a helye" a kerítésnek, korábban pedig elismerte, hogy ha a szocialisták kerülnek hatalomra, akkor azon lesznek, hogy minél gyorsabban lebontsák a kerítést.
Gyurcsány Ferenc és pártja is a kezdetektől nyíltan támadja a kerítést. A DK-s Niedermüller Péter azt mondta, hogy lebontaná a határkerítést, mert nem tartja helyénvalónak, hogy ne Magyarországra, hanem más országokba érkezzenek a migránsok. Az Együtt programjában feketén-fehéren le van írva, hogy le akarják bontani kerítést. A Jobbik pedig ez ügyben is teljesen megbízhatatlan és kétértelmű nyilatkozatokat tesz. A kvóta ügyében is már megmutatták, hogy teljesen mindegy mit mondanak, végül rájuk sem lehet számítani az ország védelmében. Ezért is fontos, hogy a hamarosan induló nemzeti konzultáción minél többen mondják el a véleményüket a Soros-tervről és a kerítésről.
     Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.