OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2017. október 4., szerda 16:43

A Magyar Liberális Párt közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. október 4., szerda (OS) - Liberálisok: év végéig lehessen felajánlani az 1%-ot

    A Magyar Liberális Párt 26 magyarországi egyház vezetőjének a véleményét kérte ki levélben a párt egyház finanszírozásról szóló javaslatairól.

A Liberálisok szeretnék elérni, hogy az egyházaknak és civil szervezeteknek felajánlható egy százalékról a jövőben az adóbevallás határidejétől függetlenül, év végéig nyilatkozhassanak az emberek. Több millió ember életében először nyújtotta be digitális úton adóbevallását az idei évben, és ez komoly visszaesést eredményezett a felajánlások mértékben. Az e-szja bevezetése miatt 12 százalékkal, csaknem egymilliárd forinttal csökkent az egyházaknak és civileknek szánt támogatások mértéke. A Liberálisok szerint az elektronikus adóbevallás bevezetésével együtt a felajánlások határidejét is el kell törölni, hogy akik technikai nehézségek miatt nem tudtak maguknak egyházat és civil szervezetet választani, azok utólag is megtehessék.

A Liberálisok ezen kívül kezdeményezik, hogy két százalékra növeljék a felajánlható SZJA mértékét, és a nyugdíjasok is támogathassák az egyházakat és a szervezeteket. A Magyar Liberális Párt azt javasolja, hogy minden nyugdíjas a korábbi évek átlagfelajánlásának megfelelő összeggel támogathassa az államkassza terhére az egyházakat és a civileket.

     Kiadó: Magyar Liberális Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.