OS Országos Sajtószolgálat
2017. december 11. hétfő
Ismertető


2017. október 13., péntek 11:29

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2017. október 13., péntek (OS) - DK: Nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Orbán üzlettársai! - Utasítsák ki Zaid Naffát!

    Kiderült, hogy a 25 éven át terrorizmus miatt FBI-körözés alatt álló Ghaith Pharaonon kívül is vannak kétes alakok az Orbán-család körül. A TEK átvilágításán Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli konzulja, az Orbán-család üzleti partnere is elbukott, amikor magyar állampolgárságért folyamodott. Ez egyben azt is jelenti, hogy korábbi ingatlanügyleteik során akár olyan pénz is kerülhetett az Orbán-családhoz, amely nemzetközi bűncselekményekből vagy terrorizmusból származik.

A Demokratikus Koalíció szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Orbán üzlettársai! Ha Zaid Naffa még a fideszes terrorelhárítás vizsgálatán is elbukott, akkor a kockázat nagyon súlyos lehet. A DK ezért azt követeli, hogy azonnali hatállyal utasítsák ki Zaid Naffát, és tiltsák ki az ország területéről!

A DK a kormányváltás után azt is ki fogja vizsgálni, hogy mennyi nemzetközi bűncselekményekből, esetleg terrorizmusból származó pénz kerülhetett Zaid Naffán keresztül a miniszterelnök családjához. Ezt a vizsgálatot már nem várjuk el attól a haveri alapon működő elhárítástól, amely évek óta tétlenül nézi, ahogy Orbán Viktor bűnöző és terrorista barátai szabadon járnak-kelnek az országban.

Vadai Ágnes
Alelnök
DK

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.