OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2017. október 15., vasárnap 13:25

A Földművelésügyi Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. október 15., vasárnap (OS) - Tállyán kiváló bort és ételeket kóstolhatnak a szüreti időszakban.

    Tállyán három év alatt hat olyan kitűnő bort készítettek, amely bekerült a Borkiválóságok közé – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton, az I. Nemzetközi Barbecue Fesztivál és Versenymegnyitóján.

A festői környezetben fekvő tokaji borfalu méltó helyszíne az eseménynek, s a világhírű tokaji borokat is megkóstolhatják itt azok, akik a versenyre érkeznek – fogalmazott szombaton, a Tállyán elmondott megnyitóbeszédében Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A tárcavezető köszöntötte a 11 országból érkezett 40 csapat tagjait és az I. Nemzetközi Barbecue Fesztivált és Verseny látogatóit, közönségét is. Mint mondta, a találkozótól azt várják, hogy fellendíti az idegenforgalmat Tállyán, és a szüreti időszakban még több látogatót vonzhat a tokai régióba.

A magyar gasztronómiai hagyományoktól nem idegen a szabad tűzön sütés, a hidegfüstöléses technikával elkészített húsétel, de a manapság világszerte népszerű barbecue-nak is közép-európai gyökerei vannak – mondta Fazekas. A puritán fatüzeléses barbecue-irányzatot texasi, német, cseh és magyar hentesüzletek gyakorlata ismertette meg a fogyasztókkal világszerte.


     Kiadó: Földművelésügyi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.