OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2017. november 2., csütörtök 15:39

A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye
    Budapest, 2017. november 2., csütörtök (OS) - A kormány adjon meg minden támogatást a Magyar Hospice Alapítványnak -

    A Magyar Hospice Alapítvány tájékoztatása szerint heteken belül bezárhatják az ország egyetlen felnőtt hospice házát, mivel nem áll rendelkezésre a működéshez szükséges pénzügyi fedezet, a kormánytól pedig hiába kérnek támogatást. Az LMP szerint ez elfogadhatatlan, és felszólítja az emberi erőforrások miniszterét, hogy haladéktalanul biztosítsa az Alapítvány működéséhez szükséges feltételeket.

Az alapítvány főleg daganatos betegek életvégi ellátását végzi, eddig több mint tízezer betegnek és családjának segítettek a legnehezebb időszakban. Olyan tevékenységet végeznek, amellyel az emberi méltóság az utolsó percig megőrizhető. Az LMP álláspontja szerint munkájuk az egészségügyi ellátások szerves része, amelyet az állam szinte semennyire nem tud megoldani, ezért a Szél-kormány a közegészségügy részévé fogja tenni a hospice ellátást.

Az LMP törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak közpénz-vagyona a megszűnésüket követően vissza szálljon az államra. Az LMP álláspontja szerint ugyanis a jegybanki alapítványok pazarló és korrupt kiadásai helyett, a kormánynak haladéktalanul biztosítania kell valóban kiemelkedő munkát végző alapítványok, így a Magyar Hospice Alapítvány működését, ugyanis az emberi méltóság nem lehet pénz kérdése.

Ábrahám Júlia
az LMP Országos Elnökségének tagja
    
     Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.