OS Országos Sajtószolgálat
2018. november 18. vasárnap
Ismertető


2017. november 22., szerda 15:31

Az Együtt - a Korszakváltók Pártjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. november 22., szerda (OS) -

    Spät Judit (Együtt) - Bebizonyosodott: a Fidesz-kormánynak esze ágában sincs érdemben segíteni a családtagjaikat ápolókon
A magát családbarátnak hazudó kormány lesöpörte az Együtt törvénymódosító javaslatát
Spät Judit, az Együtt elnökségi tagja felháborítónak tartja, hogy a Fidesz-kormány nem akar érdemben tenni az otthoni ápolást végzők helyzetének javításáért, csak diszkriminatív látszatintézkedéseket képes végrehajtani. Jól bizonyítja ezt az is, hogy a Népjóléti Bizottság indoklás nélkül leszavazta az Együtt azon törvénymódosító javaslatát, amellyel a korábban a szüleiket vagy házastársukat hosszan ápolókra is kiterjesztették volna az új nyugdíj kiegészítő ellátást, illetve időarányos összeggel azoknak is adtak volna támogatást, akik bár 20 évnél rövidebb ideig, de hosszú éveken át gondozták családtagjukat.
Mint ismert, Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszternek cinikus törvényjavaslata sok év halogatás után azt a látszatot keltette, hogy a kormány végre tenne valami érdemit az otthoni ápolást végzők helyzetének javításáért. A "tartós ápolást végzők időskori támogatása" néven bevezetendő új pénzbeli ellátásból azonban egy fillér sem jár azoknak, akik szüleiket vagy házastársukat, esetleg testvérüket gondozták hosszú éveken, vagy akár évtizedeken át. Szintén nem kap semmit az, aki nem 20 évig, hanem mondjuk csak 18 évig ápolta gyermekét, és nem adódik össze az ápolási idő akkor sem, ha valaki több családtagját is gondozta különböző időszakokban.
     Kiadó: Együtt - a Korszakváltók Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.