OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető


2017. november 24., péntek 09:36

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2017. november 24., péntek (OS) - Komárom-Esztergom megye tízmilliárd forintnyi EFOP forrást nyert el

    Schanda Tamás arról is beszélt, hogy a megyében élő hátrányos helyzetű fiatalok igényeit is figyelembe véve az EFOP-ból támogatást nyert el az Esztergom-kertvárosi tanoda. A programban hatékony segítséget kapnak a gyermekek tanulási problémáik leküzdéséhez és képességeik fejlesztéséhez.
A társadalmi szerepvállalás erősítését, a közösségek fejlesztését két felhívás keretében is támogatjuk – mondta az államtitkár. A megyében nyertes 18 szervezet elsősorban a fiatalok, a családok és az idősek kis közösségeit építi, társadalmi, gazdasági aktivitásukat és közéleti szerepvállalásukat mozdítja elő. A kedvezményezettek szolgáltatásaikkal több ezer embert érnek el Komárom-Esztergom megyében.
Az egészségügyi fejlesztések is kiemelt helyen szerepelnek az EFOP-ban. A betegbiztonság növelését célzó infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg a tatabányai Szent Borbála Kórházban, a kisbéri Batthyány Kázmér Szakkórházban, valamint az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban.

     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.