OS Országos Sajtószolgálat
2018. november 18. vasárnap
Ismertető


2017. november 24., péntek 11:00

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2017. november 24., péntek (OS) -

    A Domján kontra Magyarország ügyben hozott, 2017. november 23-án közzétett határozatában a Bíróság az újonnan bevezetett jogorvoslati mechanizmusok hatékonyságát vizsgálta. Megállapította, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a preventív és a kompenzációs jogorvoslat egyaránt alkalmasnak bizonyul a börtönzsúfoltságból – és egyéb, nem megfelelő fogvatartási körülményből – eredő egyezménysértések hatékony orvoslására, továbbá a kompenzációs jogorvoslat során megítélhető kártalanítás napi összegét is a Bíróság gyakorlatának megfelelően határozták meg.
Figyelembe véve, hogy a kérdéses jogorvoslatok a Bíróság által támasztott hatékonysági kritériumoknak megfelelnek, a jelen ügy kérelmezője, valamint az ő helyzetében lévő más személyek is kötelesek kimeríteni az újonnan bevezetett jogorvoslati lehetőségeket.
Mivel a kérelmező hazai kártalanítási eljárása jelenleg folyamatban van, a Bíróság a kérelmet idő előtt benyújtottnak ítélte meg, és elfogadhatatlannak találta, így nyilvánvaló megalapozatlanság okán elutasította azt, pozitívan értékelve ezen döntésével a magyar kormány által a tárgykörben tett intézkedéseket.

     Kiadó: Igazságügyi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.