OS Országos Sajtószolgálat
2018. január 22. hétfő
Ismertető


2017. december 5., kedd 12:23

A Miniszterelnökség közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. december 5., kedd (OS) - Az "Év Esélyteremtő Munkahelye Díj" átadása Miskolcon

    A Magyar Kormány fontosnak tartja, hogy a fogyatékos emberek számára elérhetőek legyenek az önálló életvitelükhöz szükséges szolgáltatások, és ehhez minden segítséget megad. Ennek érdekében a fogyatékosságügyi fejlesztésekre európai uniós forrásokból 103 milliárd forintot fordít a következő három évben. Ez az összeg a szociális területre jutó mintegy 409 milliárd forint negyede – mondta a Miniszterelnökség helyettes államtitkára Miskolcon, azon az ünnepségen, ahol a fogyatékos emberek esélyegyenlőségéért dolgozó Szimbiózis Alapítvány szervezésében, idén tízedik alkalommal adták át az "Év Esélyteremtő Munkahelye" díjat.

Az elismerést Latorcai Csaba nyújtotta át, kiemelve annak fontosságát, hogy az idei esztendő díjazottjai példát mutattak arra, hogyan lehet eredményesen, türelemmel, egymás kölcsönös elfogadásával megélni a mindennapokat, esélyt teremteni a megváltozott munkaképességű embertársaink számára ahhoz, hogy ők is dolgozhassanak, értéket teremthessenek, ezáltal is teljes életet élhessenek.

     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.