OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2017. december 5., kedd 19:33

Az Emmi - Egészségügyért Felelős Államtitkárság közleménye (2. rész)
    Budapest, 2017. december 5., kedd (OS) - Az ellenzék megtéveszti az egészségügyi dolgozókat

    Az ellenzék hisztériakeltésével ellentétben a polgári kormány betartotta az egészségügyi dolgozóknak tett ígéreteit és az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel és stratégiai partnereivel kötött megállapodását, s a szakdolgozók számára 2016-ban új bértáblát alakított ki, amely átlagosan 26,5 százalékos alapbér emelést tartalmazott, idén november elsejétől pedig további 12 százalékkal emelte a tavalyi alapbéreket. Hangsúlyozzuk, hogy alapbéremelés történt, tehát a különböző pótlékok tovább emelik a kereseteket.

A tárgyalások eredményeként létrejött megállapodásban a tárgyalópartnerek rögzítették azt is, hogy nyomon követik, illetve időről időre áttekintik a béremelés hatását, s amennyiben szükséges, elvégzik a változtatásokat, éppen ezért a szakszervezetekkel tovább folytatódnak az egyeztetések. Ennek megfelelően az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága megvizsgálja annak lehetőségét, hogy milyen változtatásokra van szükség annak érdekében, hogy a béremelés mindenki számára pozitív előrelépést jelentsen.
Az ágazati bértárgyalások a héten tovább folytatódnak.

Budapest, 2017. december 5.
     Kiadó: Emmi - Egészségügyért Felelős Államtitkárság

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.