OS Országos Sajtószolgálat
2018. április 21. szombat
Ismertető


2017. december 6., szerda 13:25

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2017. december 6., szerda (OS) - DK: Polt Péter örüljön a professzori kinevezésének, mert legfőbb ügyész már nem sokáig lesz

    Hiába szavazta le az ELTE Jogi kara, a köztársasági elnök ennek ellenére adott professzori fokozatot Polt Péter legfőbb ügyésznek. Áder János az élő példa arra, hogy a Párton belül osztogatott címek önmagukban semmit sem érnek: ő is köztársasági elnök, mégis tudja róla minden ember, hogy csak a Fidesz szolgalelkű pártkatonája.

A Demokratikus Koalíció azt kívánja Polt Péternek, hogy örüljön a professzori kinevezésének, mert legfőbb ügyész már nem sokáig lesz. A DK szerint a baloldali kormány első feladata az kell legyen a kormányváltás után, hogy elmozdítja a helyéről a minden fideszes korrupciós ügyet eltussoló Polt Pétert. Akkor majd lehet mutogatni a cellatársaknak a Párttól kapott professzori címet, sőt, ha szerencsés, akkor személyesen is megköszönheti majd Áder Jánosnak.

Molnár Csaba
ügyvezető alelnök
DK

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.